2011. november 30., szerda

bohócforradalom

A fülkeforradalmárokra rossz idők járnak. Emiatt persze azokra is, kik úgy látják, a fülkéken kívül is van élet. Most  megint a bohócokon a sor. Az ő forradalmuk legalább szórakoztató. Lájkolom!

2011. november 28., hétfő

2011. november 27., vasárnap

origami

Japán apropóján. Autómentes napon szakosztály kiállítás volt néhány éve az Andrássy úton. Kamerával lődörögtem a forgatagban. Lencsevégre kaptam néhány fellógatott origami darvat. A felvételt továbbgondoltam Alfréd bácsi emlékére.

a dzsungel könyve

Tizennyolc évvel ezelőtti novembert Japánban töltöttem. Élményeimet egy füzetbe írtam, rajzoltam. Úgy terveztem, könyvet készítek belőle. A címlapig jutottam. Mikor majd számvetést készítek, úgy járok mint Nulla Károly. 

Száz ív papír feküdt az asztalon,
fenn büszkén állt a cím: „Az életem.”
Utána pont. A sötét pont mögött
nem volt egy sor, egy szó, egy betű sem,
üres lapok néma ítélete:
ez volt a Nulla Károly élete.

2011. november 26., szombat

öntömjén

vicc-skicc

Kollégák a megmondhatói, ha nincs ötlet, pang az agy akkor jön a szóvicc. Egyszer voltam, hol nem voltam, mikor előre akartam dolgozni és az ilyen ötletekből egy szükségtározót terveztem összeállítani. Ezek a vadhajtások szerencsére csak a vázlatig jutottak, habár az első fesztivál díjamat egy ilyen "félreértelmezett" tárggyal nyertem, a kiforgatott szavak képi megjelenítését többnyire elkerülöm továbbra is.

Villanypásztor

2011. november 25., péntek

média törvény

Most, hogy a helyzet fokozódik, egyre több helyen hívják fel a figyelmet a média törvény betartására, mellőzésének kockázataira.

bóvli


Ma reggel arra ébredtünk, hogy Magyarország a bóvli kategóriába került. Helyesbítek. Ma reggel arra ébredtünk, hogy Orbán Viktor és a Matolcsyzmus a bóvli kategóriába került.

2011. november 21., hétfő

lottó


Ötös van a lottón. Majdnem két milliárd. Megjelent a neten már manipulált szelvény is. Titokban akartam tartani, de az ország gazdasági helyzete oly súlyos, hogy ezt nem tehetem. Mellékelem a bizonyítékot, hogy a telitalálatos szelvény az enyém és a pénzt már át is utaltam Magyarország kormányának és a felcsúti futballakadémiának.

narancs


Azt hitte az ember, hogy jót tesz az egészségének mikor úgy döntött, hogy a C vitamin szükségletének 2/3-át narancsból fedezi. Jól bevásároltunk és most tessék, a nyakunkra rohadt.

restauráció


Zajlik minden szinten a régi rend visszaállítása. Ami a háború óta történt az nem volt, nem van, nem lesz. Az egész életünk a kukában. Ahogy a nagy szlovákrendszámú nemzeti véleményformáló fogalmazott, ki nem gondolkodik helyesen az ideiglenesen hazánkban tartózkodó baloldali. Nem csak szellemi síkon folyik ez a horthysta rehabilitáció, hanem a gazdaságban is. Csak emlékeztetőül a pengő végnapjairól. Úgy kezdődött, hogy zsírkrétával ráírták az új értéket, egy év múlva meg tapétapapírrá vált. Hogy hangzik? Milforint!

MA ORSZÁGOS GYAKORLATOT TART A KATASZTRÓFAVÉDELEM!

2011. november 20., vasárnap

vektor 2

grafitti


Tündéri kis lakótelepi srácokat kért fel az egyik csatorna, hogy kartonlapokra fessenek grafittit. A legidősebb sem lehetett több tíz évesnél. A műfajról is faggatták őket. A grafitti is lehet szép - mondta a kérdezett - és az emberek azért csinálják oda, hogy ott legyen. Milyen igaz. Illusztrációként világutazó Alex barátom felesleges részektől meghámozott felvételét használom.

2011. november 19., szombat

vektor

A harmadik csíkot készítem a sziluettből, így hát megérett az idő, hogy nevet adjak a figurának. Mivel az eredeti rajz vektor grafika, ezért a legegyszerűbb ha a Vektor nevet kapja. Mindennemű hasonlóság csak a véletlen műve. Mivel a gazdasági helyzet "fokozódik", ráadásul nem kívánt irányba, a média törvény betartatása is könnyebb lesz, mint a mellékelt ábra mutatja.


2011. november 18., péntek

monológ 2

monológ


Néha, ha úgy hozza a sors no meg a kedvem, kedvenc sziluettem megszólal egy csíkban. Most a nemzet sziluettjének számomra oly kedves mondatát idézem.

kobra versus skorpió


Tavasszal, szülinapomra kaptam egy butéliát, melyben egy kobra küzd egy skorpióval. Nevet is kaptak. A kobra a vulgáris I'm a M...er F...er, röviden I.M.F. nevet kapta míg a skorpiót egyszerűen csak gyurinak hívtam így, csupa kis betűvel. Minden nap elnézegettem őket a narancsszínű lében és a megdermedt pillanatot mindig tovább gondoltam. Ma megelevenedtek.

sport


Ma hajnalban lehetne a közhelyeket zúdítani a "tévelygő rittereink" nyakába, de ehelyett egyszerűbb eszközhöz nyúlok. Két korábbi rajzom "mosom" egybe. Az egyiket szeptemberben posztoltam, a másikat egy hónappal később. Hiába! Összenő, ami összetartozik:)
Ide kívánkozik még kedvenc publicistám idevágó írásának utolsó bekezdése.
" Alkotott viszont maradandót a Fidesz. Ez pedig az elszámoltatás igényének felvetése. Igenis jogos, hogy ha egy miniszterelnök döntése nyomán valóban előnytelen telekcserét hajt végre az állam, akkor azt magyarázza meg büntetőjogi felelősség mellett. Az a kérdés, hogy a fent említett másfél éves hűtlen kezelés büntetési tételét hogyan számoljuk; a szokásos átváltással csak a nyugdíjkassza érne vagy kétmillió év elzárást. Felőlem úgy osztják szét egymás között, ahogy akarják. De aki nem kér belőle, annak lassan ideje megkeresni a mentőcsónakot, mert ez a naszád a pokolba megy."
Ha már a sportnál tartunk, mint tudjuk a sport élet, erő, egészség! Ha mindezt túl akarjuk élni, pattanjunk fel, öltsük magunkra a "suhogó dzsoggingot és a makkos cipőt" majd uccu ki a szabadba kacagni.

2011. november 15., kedd

historia est...


A történelem az élet tanító mestere, állították a régiek. Valóban?

2011. november 13., vasárnap

occupy


OccupyWallStreet !? Na ja! Aztán a Fal adja a másikat.

rejtvény


Az egyik kép az önkormányzati választás előtt, a másik meg utána készült. Mi a különbség a két kép között?


cunami

Néhány éve nagyon megtelt a teknő. Ritkán fordult velem elő, hogy jókor voltam jó helyen, de most az egyszer nem panaszkodhattam. A megfelelő pillanatban kattintottam el a gépet, mikor a szökőár elérte Balatonfűzfő partját. A kamerába kapaszkodva szerencsésen túléltem, de lidérces álmaimban a mai napig kísért az eset. Megrázó felvétel következik.

balcsi

2011. november 11., péntek

project eleven

11/11/11

A mai nap misztikus. 2011. 11. 11-én 11 óra 11-kor készítettem a kormányosról ezt a felvételt amint két kézzel markolja a kormányrudat a maga megszokott módján. A jövőre nézve nem tudom ez mit jelent. Én ezzel járulok hozzá a globális project eleven-hez. (Project Eleven - a nagy pillanatban készült kép kerüljön fel a hálóra)

információ


Állok az ablaknál és bámulom a varjakat, miként csipkedik a vetemény maradékát. Cipó kutya rájuk sem ránt. Orrát a földön tartva rohangál. Újságot olvas, gondolom magamban. Reggel az első dolga, hogy begyűjti az információkat. Milyen emberi. Mintha magamat látnám. Azért van egy kis különbség. Ő az infógyűjtés közben is rohangál, én meg elterpeszkedem a fotelba a TV előtt és ha valami mozdul, az csak a kezem. Az igaz, vigyorgok befelé, hogy sokkal több információhoz jutok mint ő, de vajon melyikünk lesz ettől boldogabb?

eminenciás

Nézem az ATV-t. Azt már tudom, hogy az általam csak makogó prédikátornak aposztrofált Németh úr, hit gyülekezet alapító, bevásárolta magát a médiumba, mégis mindig felmegy a cukrom, mikor azt a sok Németh-et látom a stáb listákon. Berakta a családot. Kézben tartja a tulajdont. A huszonegyedik században vagyunk. A természet és társadalom tudományok a technikával karöltve hihetetlen fejlődést produkáltak. Előttünk zajlik több milliárd fényévnyire a világok keletkezése és a legkisebb építőkövek nyomát is kutatják a nagy hadron ütköztetőben és a föld lakosságának számot tevő részét még mindig a sötét középkor tudatlanságában képesek tartani intézményesített agymosodák. Nyüzsögnek köztünk a szürke eminenciások, lélekkufárok, agent provocateur-ök és smooth operator-ok. Manipuláció a pincétől a padlásig. Az egyházak minden agyat birtokolni akarnak és a szabad gondolat ismét mumus. Nagy bajban a világ amíg ezek a szürkék mozgatják a szálakat. Így láttam ezt a hetvenes években is, mikor ez a rajz készült. Azóta sem változott semmi.


2011. november 9., szerda

gigolo

Elment Kadhafi barátom. Nincs értelme már az bunga bungának. Viktorom léce is rezeg. Elhúzok! ARRIVEDERCI!!!

szuperpozició


Ma reggel, mikor felkeltem, megvizsgáltam az ország helyzetét és megállapítottam, hogy ma úgy vagyunk mint a Schrödinger macskája. Jó ez nekünk?

WANTED

PEACE

DEAD OR ALIVE!

2011. november 8., kedd

zsdanovelvtárs


Zsdanov elvtárs megrendelte a remekműveket, melyeket a "nemzet asztalaira" kíván helyezni. A legsikeresebb darab a jelenlegi miniszterelnököt ábrázolja, miként egy oszlop tetejéről szól népéhez. Zsdanov elvtárs jól választott. A mű hűen ábrázolja a vezető jellemét.

2011. november 6., vasárnap

kultúrkáló


Egy régészeti feltárással felér nálam a fűtési szezon. Az elmúlt négy év blog bejegyzései közt szép számmal találhatóak hasonlók. Más, normális embernél a tél örömei kifejezés a síelést, szánkázást, korizást jelenti míg nálam azt, hogy lemegyek a pincébe. A szamizdat korszakom színhelyén tornyosodnak az azt megelőző reklám iparkodásom papíralapú melléktermékei is. Miközben papírért túrok a múlt kupacában, szinte mindig hasonló "kincsre" bukkanok, mint a mellékelt.

2011. november 5., szombat

program


Másfél éve azért nem találták a kormány programját, mert rejtegették. Tizenkét pontnak álcázva dugdosták a kazánházban, hol egy véletlen folytán majdnem megsemmisült. A tűzből kapartam ki.

guy fawkes day



Remember, remember the fifth of November
The gunpowder treason and plot.
I know of no reason why the gunpowder treason
Should ever be forgot.

poszter


Tizenhatodikként csatlakozom az udvari rendező úr által kiírt képzőművészeti pályázathoz.

2011. november 4., péntek

arlós


Arlós! Ennek a szónak így nincs semmi értelme. Dehogy nincs! Ez a szó a főváros varázsigéje. Nem is oly' rég, persze még az átkosban, volt egy főpolgármesterünk. Mit főpolgármester, egyenesen a fővárosi tanács elnöke volt. Maga az Isten. Nos, ez az ember egyszerűen csodát tett a várossal. Boldog volt, aki akkor itt élhetett. Nem is feledjük soha. A csodatévőt mindenki egyszerűen csak Sarlós elvtársnak hívta. Tudtuk, hogy az aranykor egyszer visszajön. Az arlós marad, de az ábécében az "s" után a "t" jön. És lőn.

2011. november 3., csütörtök

comma sutra


Érzem, hogy az előző fotó manipulációm egy kissé lehangoló így hajnalok hajnalán, ezért oldódásként néhány pozíció az idézőjelek párzási koreográfiájából. Ha idézőjel vagy, ne késlekedj!

patakvérnarancs

2011. november 2., szerda

totemrehívás


Töprengtem, mi az ami olyan vonzóvá varázsolta számomra az indián totemeket. Talán a vadnyugat romantikája vagy tán az a primitív báj, mely a természeti népek művészetére olyan jellemző? Nem tudom eldönteni. A penszilván újremény városban is az első dolog, amit lefotóztam egy ilyen faragott oszlop volt. Mintegy harminc éve elkezdtem "tömeggyártani" nyakbavaló totemeket. Azt hittem abból fogok meggazdagodni. Nem így történt. Szétosztogattam, akarom mondani szétosztotem (megint egy gügye szócsavar).


mahorka


Valamikor hajnali három óra előtt kerülhettem félig éber állapotba. A mahorka nem tudom minek kapcsán "kattant be" , csak arra emlékszem, hogy attól a perctől kezdve nem tudtam másra gondolni. Hozta az összes hozzátapadó élmény emlékét. Éreztem a szagát mely keveredett az orosz kantin Krasznaja Maszkva kölnijének illatával. Megjelent előttem a Kazbek doboza a vágtató lovas figurájával. Magam előtt láttam, sőt éreztem miként nyomkodom, hajlítom a hosszú szopókát. Húsz éve rajzoltam a Ludasba a győzelem órái című képet, melynek eredetijét még akkor marabu mesternek ajándékoztam. Ennél a rajznál nagy hasznomra volt az a "szaktudás", melyet most megint az ujjaimban éreztem. Mind ez nem volt elég. Láttam magam a mátyásföldi laktanya hármas őrhelyén, hol a kerítés túloldalán a ruszkik gyakorlatoztak. A kiskatonák vegyvédelmi köpenybe burkolódzva órákig guggoltak, tán büntetésként. Néha kidőlt egy-egy "emberbatyú" a sorból. Megjelent előttem az egyik köpcös orosz őrnagy prémbundás, akkoriban gyönyörűnek látott felesége, amint egy hanyag kézmozdulattal távolítja el az orrából azt, ami nem oda való. Hánykolódom reggelig. Agyam minden rekesze, kamrája megtelt a mahorka által felidézett emlékképekkel. Arra riadtam, hogy az oroszok a spájzban vannak. Virtuálisan, hál' istennek!


2011. november 1., kedd

doberdó

Atyai nagyapámra nem nagyon emlékszem. Tudom, hogy apám az ő Kazinczy utcai szobrászműhelyében dolgozott és hogy harcolt a doberdói fennsíkon. Az utóbbit is csak onnan, hogy a hagyatékban találtam egy réz papírvágó kést, melyet a jó öreg saját kezűleg kalapált egy lövedék hüvelyéből és egy márvány levélnehezéket, mely szintén háborús barkácstermék. A márványon a véset már alig látható. Elkoptatta az idő. Ebből a készletből állítok most emléket a múltnak, az elesetteknek. Ma van az emlékezés napja.


Utóirat.
Néhány éve az Isonzó völgyében jártam. Nem emléktúra volt. A hajdani vérfürdő színhelyén én is megfürödtem( kiestem a tutajból).