Az év utolsó napján a hold is kék lesz, nemcsak a föld! Meg sem lehet majd különböztetni őket, mondják.
2009. december 31., csütörtök
2009. december 29., kedd
utolsó
könyv
András barátom megajándékozott egy dedikált könyvvel. Már korábban említettem, hogy műfajt váltott mikor a könyv bemutatójáról írtam. Ránézésre a könyv nem azt sugallja, hogy vegyem kézbe, de a borító a kiadó felelőssége. Amikor beleolvastam, már nem tudtam letenni. A családban nem ez volt az első könyvbemutató. Sok sok évvel ezelőtt, még a házasságuk hajnalán Ari, András felesége is írt egy könyvet. Annak a borítója jobban tettszett. Én magam csináltam. Olyan izgalmasnak találtam, hogy még az esküvőjükön készített képbe is bele applikáltam.
2009. december 27., vasárnap
szülinap
Karácsonyi ajándék volt, hogy egy kis áramingadozás kinyírta a windows-om, így csak késéssel tehetem fel Eszti unokám születésnapi fújását. Az első fújás a legfontosabb. Tegnap volt egy éve, hogy megszületett. Leszállt közénk mint egy karácsonyi kisangyal. Isten éltessen Eszti baba.
2009. december 24., csütörtök
vidám karácsony
Kezdetekben vala, még a gaz átkosban, hogy mindenki kellemes ünnepet kívánt a másiknak. Ezután jött a boldog karácsony. Ma már nem is magyar aki nem áldott karácsonnyal köszönti felebarátját. Úgy döntöttem, én vidám karácsonyt kívánok mert ránk fér, no meg a világ boldogabb felibe is ezt használják. Merry Christmas azaz Vidám Karácsonyt!
Mary Xmas, said Mary who has a little lamb :)
2009. december 23., szerda
ajándék
Amerikából kaptam. Azt mesélték, ott ez a férfiak öröme. Kipróbáltam de hiába nyomogattam, nem működött. Közkincsé teszem, hátha valaki használni tudja.
2009. december 22., kedd
szavak
Napjaink agórája a szauna. A számomra egykor kedvelt, nedves hely ma zajos piactérré változott. Politikai agitációk, (ál)tudományos ismeretterjesztések és hangos panaszkodások helyszínévé vált. A tévét kikapcsolom, ha feltűnik egy - egy leharcolt szózsonglőr itt azonban ülve maradok és végighallgatom, mert a melegedő nincs ingyen és nehogy már én húzzak el. A minap egy latin szavaktól hemzsegő kiselőadást hallgattam végig arról az új csodálatos tudományos felfedezésről, hogy csak 25 magyar van és a többiek klónok, másolatok. Mindenkiből több ezer rohangál az országban, csak nem tudunk róla. Egy barátom ugyanitt mesélte, hogy egykori kollégája már annyira várja a jövő évi választásokat, hogy előre mindenkit kiosztott, megfenyegetett. Ez az ember - meséli - egész életében adatokat, pletykákat gyűjtött mániákusan másokról és most vödör számra zúdítja áldozatai nyakába. Egy ismerős panaszáradata arról szólt, hogy egy éve próbálja behajtani elvégzett munkája ellenértékét mindhiába. Csak ülök és hallgatok. Milyen jó, hogy velem ilyen nem történhet meg. A szavak ellen meg beoltattam magam egy ciprusi offshore vakcénával.
2009. december 20., vasárnap
hó
Tegnap délután óta esik a hó és én megállás nélkül lapátolom. Hajnali fél ötkor is kimentem az éjjel hullottak eltakarítása végett. Néha hirtelen szélrohamok söpörtek végig a kerten és a hajnali félhomályban felkavarták a porzó havat. Nagyon szép látvány, gondoltam és rohantam a kameráért. A következő széllökést kezdtem fényképezni, mikor hirtelen eltűnt minden és egy hideg, szúrós felhőben találtam magam. A porzó hó behatolt a ruha minden résén. Néhány másodperces hóvihart éltem át a saját kertemben. Az élmény házhoz jött. Négy nap múlva karácsony, és azt ígérik fekete lesz.
Délutánra kisütött a nap. A szél továbbra is kavarja a havat. Ebben a nagy fehérségben Luca széke nélkül is látszanak a boszik.
Délutánra kisütött a nap. A szél továbbra is kavarja a havat. Ebben a nagy fehérségben Luca széke nélkül is látszanak a boszik.
2009. december 19., szombat
2009. december 18., péntek
2009. december 13., vasárnap
tóta
..."Ma még talán nem is tudjuk felmérni, milyen kincs lehet a következő nemzedéknek az, amit mi szemétnek nevezünk. Nyilván fintorogtak a dinoszauruszok is a kor környezetszennyezése miatt, ami szanaszét rohadó holttesteket, döglött moszatok tömegét és korhadó zsurlókat jelentett. Néhány millió évvel később azt a szemetet kőolaj néven tiszteljük, és nem azon idegeskedünk, hogy túl sok, hanem hogy a mennyisége nem végtelen." ...
Tóta W. Árpád vitákra provokáló publikációit mindig szívesen olvasom. Környezetvédelemről írt legutóbbi dolgozatát figyelmébe ajánlom minden "operett zöldnek", kiknek száma egyre nő és nem használnak, de ártanak.
rajzdömping
A karácsony közeledtét a ceruzáim érzik a legjobban. Hetek óta állandó mozgásban vannak és így a kezeimet sikeresen távol tartják a billentyűzettől. Grafittal szennyezett radírmorzsából is már összesöpörtem egy kisebb kupacot, jelezve semmi sem megy egyszerűen. A karácsonyi, szilveszteri rendezvények idén elmaradtak jelezve, hogy a válság a derűipart sújtotta a leginkább, még sincs ok szomorkodni mivel a partik helyett jött a cerkafaló házimunka.
2009. december 12., szombat
2009. december 10., csütörtök
meló
2009. december 2., szerda
2009. december 1., kedd
költségvetés
2009. november 30., hétfő
planéta
Marabu megint nagyot alkotott. Mint korábban már nagy nyilvánosság előtt eltitkoltam, megjelent második dodós könyve melynek tegnapi dedikációs aktusáról ezt a képet készítette. Annyira magával ragadott az öniróniája, hogy lopásra késztetett. Elemeltem a képét, hogy még többen láthassák a dodók planétáját.
2009. november 28., szombat
vadon szava
Ma újra hív a vadon. Régi szép idők nyomába settenkedünk. Mikor kirúgtak a Hírlapkiadótól sok lapnál szerencsétlenkedtem mindaddig míg meg nem keresett Kereszty András. Ő volt a Népszava megújítója aki először adott kiemelt szerepet karikaturistáknak napilapnál. Marabuval, CZKI-vel meg is háláltuk. Elindítottuk a Vadon Szavát ami valójában egy karikatúra road show volt. Kiállítottunk a Balaton partján, művelődési központokban, közösségi házakban. Most hosszú idő után ma ismét találkozunk. András a politikai krimi irodalom irányába nyitott. Ezzel a portréval fogom meglepni.
2009. november 27., péntek
black friday
A hálaadás csütörtökét követi a fekete péntek, mely a karácsonyi bevásárlás nyitó napja a tengerentúlon. Többnyire kész őrület. Az emberek egymást tiporják az árkedvezmények miatt. Be kellene nálunk is vezetni és az ipari kamerák felvételeit esti valóságshowként sugározhatnák. Olcsó és szórakoztató adás lenne.
kádár
Kedves webtársak, webtársnék!
A krumplileves legyen krumplileves! Történelmileg úgy alakult, hogy kotorásztam a történelem kukájában és egy gyűrt papírra akadtam. A majd húsz éves, enyhén krumplileves illatú fecnit kisimítottam, beszkenneltem és a gyűrődések nyomát photoshop-al kiretusáltam és végül emberi fogyasztásra alkalmassá tettem. Most itt gőzölög a kijelzőn az egykori siófoki kiállításom címerrajza, melynek címe Walter Béla ötletéből az volt, hogy "Kádár János a lovát ugratja".
A krumplileves legyen krumplileves! Történelmileg úgy alakult, hogy kotorásztam a történelem kukájában és egy gyűrt papírra akadtam. A majd húsz éves, enyhén krumplileves illatú fecnit kisimítottam, beszkenneltem és a gyűrődések nyomát photoshop-al kiretusáltam és végül emberi fogyasztásra alkalmassá tettem. Most itt gőzölög a kijelzőn az egykori siófoki kiállításom címerrajza, melynek címe Walter Béla ötletéből az volt, hogy "Kádár János a lovát ugratja".
2009. november 26., csütörtök
thanksgiving
November negyedik csütörtök-e van ami a tengerentúlon a hálaadás ünnepe. Szabó Joe barátomnak korábban maszatoltam egy portrét, melyet pufóknak érzett. Hálaadás alkalmából lefogyasztottam. Pulyka helyett ez is megteszi.
szatyor
Már a hetvenes évek elején is volt olyan, hogy örültem ha volt meló és észre sem vettem ha a honorárium elmaradt. A szatyrot nagy tételben nyomták. Nekem a sikerélmény jutott. Azt mondták, annak is lehet örülni. Ez onnan jutott az eszembe, hogy ma is leginkább ellenszolgáltatás nélkül szeretik igénybe venni a szolgálataimat. Még hogy változnak az idők?
2009. november 25., szerda
rakéta
Meghívást kaptam egy titkos rakétabázisra. Nem árulhatom el hová, mert titkos. Hadtörténeti jelentőségű bemutatót tartottak egy eddig ismeretlen, úgynevezett "föld-víz-levegő-föld" rakétával. A kilövés a hetedik kísérletre sikerült. A megfigyelők elégedettek voltak és ezt hangos sikkantásokkal jelezték. Hamarosan tárgyalások kezdődnek a Magyar Honvédséggel a rakéták rendszerbe állításáról.
dodó
KRRRRRRRRRRRRRRR!!
- Halló! Itt a Joe! Ki vagy?
- Szia! Marabu vagyok. Megjelent a Dodós könyvem második része. Ne mond meg senkinek!
- Jó, nem mondom! Szia.
- Szia.
- Halló! Itt a Joe! Ki vagy?
- Szia! Marabu vagyok. Megjelent a Dodós könyvem második része. Ne mond meg senkinek!
- Jó, nem mondom! Szia.
- Szia.
PS.: Marabu kérdi, hogyan lehet gif animációt a blogra feltenni. Így.
2009. november 24., kedd
serif
A serif oldalán kolt fityeg és bádogcsillag van a mellén. Alatta póni poroszkál felül meg szombréró vet árnyékot barátságtalan arcára. Később már kard is lógott rajta, ha nottinghami volt. Egy jó ideig így képzeltem el a serifeket. Az a kép, hogy ceruzát vagy tollat forgat fel sem merült bennem mígnem Alma Atában össze nem futottam eggyel. Csípőből rajzolt szalvétára és ismerte Petőfit. Ha ma azt mondják "serif", akkor elsőnek az ő képe jelenik meg előttem.
2009. november 22., vasárnap
jár a baba
Történelmi bejegyzés. Kisunokám életének egyik legfontosabb pillanatának lehetett tanúja a kamera, mely most jókor volt jó helyen. Eddig ez a legszebb Eszti mese.
2009. november 20., péntek
casanova
Casanova Jakabra rá sem néztek a nők. Már miért is tették volna, hisz Jakabon semmi vonzó nem volt. Szemei keresztbe álltak a fülei meg szét és ágaskodnia kellett, ha egy tacskó fejét akarta megsimogatni. Kimondom kereken, Casanova Jakab ronda volt. Álmodozott modellkülsejű lányokról, asszonyokról mindhiába, pedig ezzel a névvel egykoron hódítani lehetett. Változnak az idők, gondolta Jakab így hát nekem is változnom kell. A nevemet ismét vonzóvá teszem a nők számára. Így is tett. Rövid időn belül szebbnél szebb nők kopogtattak egymás után az ajtaján melyen egyszerűen csak annyi állt - Cassa nova.
2009. november 19., csütörtök
a nevem bond...
Kis demokráciánk egyik mércéje a titokszolgák személye. Mennyire hitelesek, kikezdhetetlenek. Már az elején eltévedtek, mikor ezt a felelős posztot kemény pártkatonákra kezdték ruházni (tisztelet a kivételnek). A nullanullahetesek sora az ábrán egy adott időben megszakadt, pedig ez után jött a java. Dzsémsz kövér, demeter, szilvási, ficsor. Nem kell megkérdeni, hol tartunk. Elég rajtuk végig nézni.
2009. november 18., szerda
kazo
Tegnap rendkívüli vendégünk volt. Átutazott rajtunk az éppen lábadozó Kazo Kanala. Régi kedves helyünkön, a Bécsiszelet asztaltársaság törzshelyén fogadtuk. Szögletes kerekasztal beszélgetést tartottunk és megállapítottuk, a mi relációnkban a szlovák-magyar kapcsolatok töretlenek. Jókívánságaink kíséretében megállapodtunk, hogy a hülye politikusok ellenére mi a jövőben is a lehető legszorosabb együttműködésre törekszünk. Ezt az óhajunkat magyar sörrel és szlovák borovicskával erősítettük meg.
2009. november 17., kedd
kátyú
A kátyú olyan mint a hidra. Ha egyet betömnek, mellette kettő keletkezik. A mitológiai kígyó módjára szaporodik, vagy hogy újkori hasonlattal éljek, olyan mint a magyar gárda. Az is újra és újra képes klónozni önmagát. Még nem is volt tél, de már a mellékutakon szlalomozni kell. Mi lesz itt tavasszal? Valakik ebből nagyon jól élnek.
2009. november 16., hétfő
horthy
Ma reggel, mint kilencven évvel ezelőtt Horthy Miklós fehér lovon belovagolt a városba. Míg a ló gőzölgő emlékgombócokat hagyott a flaszteron, a járókelők közömbösen szemlélték az ellentengernagynak látszó utasát. Nem lepődnék már meg azon sem, ha a jövő tanévtől ismét a majd egy évszázados irkák jönnének divatba.
leonardo
Tegnap kutyasétáltatás közben találkoztam Leonardóval. Leonardó egy kecske. Pontosabban bakkecske. A jóhangzású nevét is tőlem kapta. Nagy műgonddal legelt és a lerágott fű meg egyéb más nyomok, melyeket maga után hagyott, műalkotást sejtettek. Mivel éjjel volt az első őszi múzeumok éjszakája, a mellőzött művészek is megérdemlik, hogy szó essék róluk.
2009. november 15., vasárnap
megfejtés
A múltkori képrejtvényemre kaptam néhány érdekes megoldást, de senki sem fedezte fel a képi azonosságot. Egy kis részletet az egyik képből átemeltem a másikba, melyet itt most demonstrálok is. Sajnálom, ha egy kicsit nehéz volt. Ígérem, a következő egyszerűbb lesz.
csiga
Anettka mű celeb bőrét csiganyállal ápolják. A csigákat szortírozó nők kezén a bőr igen finom, így a magyarázat. Már látom, miként a kozmetikusoknál a páciensek arcán széles-fényes csíkokat húzó csigahadak araszolnak. Látványosabbak mint az uborka szeletek. A csiga a legújabb szimbólum állatunk. A tegnap esti belga-magyar focimeccsé, a négyesmetróé, az életnívó emelkedésé, a magyar-szlovák megbékélésé, horribile dictu a magyar-magyar megbékélésé. Közmegegyezéssel cseréljék le a tizenmásodik kerület illegális turul szobrát egy igazi szittya harci csigáéra. Meglátjátok feleim, akkor majd kitör a közbéke.
2009. november 11., szerda
páratlan
Páratlan élmény ért egy korábbi fesztiválon néhány évvel ezelőtt. Akkor még a portrézás mellett a geg rajzolást is bevállaltam. Illusztráltam a magam módján a "Páratlan páros" című bohózatot. Miután a zsűri a darabban járó egyik szereplőnek, Lőte Attilának is díjat ítélt, a színház büféjében lerajzoltam a színészt is. Nem sok dedikált rajzom van ezért a hozzájuk fűződő élmények száma is csekély. Ez a rajz viszont felejthetetlen maradt.
2009. november 10., kedd
rol
Tehetséges ifjú barátom már gyermek korában parodizált. Még csak kilenc éves volt mikor a brüsszeli reggeliző asztalnál előadott egy igazi internacionális bohóckodást. Több nemzetet is parodizált. Felnőtt és sajnos ezt a tehetségét már csak hobbi szinten gyakorolja. A versírást sem míveli, pedig abban is Nagy volt. Kertészkedik. Találtam a videó megosztón két felvételt korábbi produkcióiból és eszembe jutott, hogy jó tíz évvel ezelőtt megkért, készítsek számára egy sokkoló portrét. Lehet, hogy ezzel vetettem véget a karrierjének?
2009. november 9., hétfő
pegazus
Ma nagyon ló hangulatban vagyok. Mikor anno a Hirlapkiadótól kirúgtak, a Hócipőben a kentaurrá alakított Csurkámmal debütáltam, melyet később pegazussá "upgrade-eltem". A szebb időket is megélt drámaíró a politikai életben nem aratott akkora sikert mint a színpadon, ezért ráaggatták a zsírtáltos gúnynevet. Ez volt a rajz alapötlete. No de most már lóból is megárt a sok!
szenzáció
rejtvény
2009. november 7., szombat
század vigyázz
2009. november 6., péntek
patkó a faron
2009. november 5., csütörtök
homok
Csehül állok a cseh nyelvvel. Egyet azonban biztosan megjegyeztem egy életre. Pisek homokot jelent. 2001-ben meghívtak Pisek városába az évenként rendezett nemzetközi fesztivál zsűrijébe. Mivel egyhangúlag megválasztottak elnöknek, úgy háláltam meg, hogy sörözés közben villámrajzokat készítettem róluk. A fesztivál végén kézhez kaptam a katalógust és amint fellapoztam, mindjárt az elején ott találtam a kocsmafirkáimat. Megszoktam, hogy az ilyen gyors rajzok általában zsebben végzik. Ez volt az egyetlen eset, hogy nyomtatásban láttam viszont. Lehet így a homokot feledni?
2009. november 4., szerda
nagyon szabad
Így születnek a legendák. Philadelphiában a Market street 316 alatt található a B. Free Franklin Posta és Múzeum. Szomszédságában Benjamin Franklin szülőházának, hol még a latrina helye is zarándokhely. A híres polihisztor, feltaláló - diplomata - nyomdász oly nagyon híve volt a függetlenségnek - mesélték - hogy a nevébe is beillesztette a "free" azaz "szabad" jelzőt. A történet ennél alpáribb. Mindössze annyi történt, hogy mint Philadelphia postamesterének, hivatalból járt a térítésmentesség így aztán leveleire bélyeg helyett azt írta, " BFreeFranklin ".
2009. november 3., kedd
fradi
A Fradi az a bizonyos állatorvosi ló. Miért tart itt és így az ország? Figyelő szemetek a Fradira vessétek. Nem most kezdődött a baj. Ez csak a jéghegy csúcsa, ahogy mondják. Nem feledem a majd húsz éve zajlott ünnepi sajtótájékoztatót a Fradi pályán. Meghívottak voltunk, mivel karikatúra kiállítást rendeztünk a helyszínen. Majdnem az egész csapatot megrajzoltam. Jó hangulatú összejövetel volt. Folyt a bor, nőtt a jókedv, oldódtak a nyelvek. Egy joviális úr vitte a szót. Mint később megtudtam, ő volt a csapat "krónikása". A negyedik-ötödik pohár után már minden átmenet nélkül elkezdett zsidózni. Meglepődtem, mert addig azt hittem, hogy a csapatra aggatott antiszemita jelző egy rosszindulatú stigma. Mivel mások is csatlakoztak hozzá igazolták, ez maga a valóság. Mint tudjuk, a fejétől bűzlik a hal. Hiába vették meg a brittek, a szellem ott maradt és most tombol a lelátón, az utcán.
Sajnálom, hogy hetek óta nem az önfeledt öröm árad belőlem és ez átüt a blogomra is, de szinte minden repedésből, a netről, a sajtóból dől ránk a gyűlölködés és nem látom az erőt mely megálljt parancsolna az újjáéledő nemzetiszocializmusnak. :(
Sajnálom, hogy hetek óta nem az önfeledt öröm árad belőlem és ez átüt a blogomra is, de szinte minden repedésből, a netről, a sajtóból dől ránk a gyűlölködés és nem látom az erőt mely megálljt parancsolna az újjáéledő nemzetiszocializmusnak. :(
2009. november 2., hétfő
arturoui
Állítsátok meg!!! Lehet, hogy ez a figura egyszerűen csak egy exhibicionista "azsanprovokatőr" de az is elképzelhető, hogy komolyan gondolja. Ha ez így lenne, akkor már látom a végét a mi kis weimari köztársaságunknak. Én nem akarok rettegni ilyen vadbarmok miatt mint ahogy szüleink, nagyszüleink rettegtek. Alig több mint fél évszázada lett vége a világégésnek, melyet az ilyen elmebetegek generáltak. Állítsátok meg Pozsonyi Ui-t!!!
2009. november 1., vasárnap
festum omnium sanctorum
2009. október 31., szombat
2009. október 30., péntek
tini
2009. október 28., szerda
aktuális
2009. október 27., kedd
XX
Húsz év. Húsz évvel ezelőtt egy rajzos levelet küldtem a 168 órának, melyet leközöltek. Addig csak firkálgattam a karikatúrákat, de ettől a ponttól hivatásommá is vált. Volt egy időszak amikor nagyon szerettem csinálni, később már kevésbé. Minél jobban kezdett irritálni a politika, annál inkább eltávolodtam a publikálástól és maradtak a portrék. Rá kellett jönnöm, hogy nem vagyok vérbeli karikaturista. A kazán királyt később is megrajzoltam. Akkor még ő is érdekes volt. Ma már rá sem emlékszik senki.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)