2010. március 23., kedd
lost

Eltűntem. Majdnem két órán keresztül nem találtam magam. Az történt, hogy a sötétben rossz helyen fordultam le és ezek után az ösztöneimre bíztam magam. Az ösztöneim nem jól működtek. Bolyongtam a város perifériáján majdnem két óra hosszat és nem tudtam hol vagyok. Ilyen a kalandor élete. Indiana Jones á lá Hongrie. Ha még egyszer elkezd tombolni bennem a kalandvágy, bezárom az ajtót és eldobom a kulcsot.
2010. március 16., kedd
2010. március 14., vasárnap
posztposztobányi poszt

Brüsszelben hallottam először a Posztobányi legendát. Azóta többször is, de most érett poszttá. Barátom ötvenhatban a Juta dombon gitárt vett a kezébe holott nem volt zenész. Menekülnie kellett, így került Belgiumba. Táborokon keresztül vezetett ide az út. Az egyik ilyen láger Szarajevó feletti fennsíkon volt hol a történet játszódott. Posztobányi úr Hunyadi páncélos volt, igazi Horthy fan. Néha a táborlakók kimentek a közeli szerb korcsmába garatra önteni. Egy alkalommal Posztobányi úr oly szorgalmasan öntögetett, hogy nem tudott uralkodni hangszálain. Fennhangon többször is elharsogta az "ott ahol zúg az a négy folyó"-t a délvidékre igazítva a refrént. Másnap összeverve találták, csak a hasán tudott feküdni. Ettől kezdve ahányszor csak meglátták, megkérdezték tőle - mondja Posztobányi úr, hol zúg az a négy folyó? A történet azért került elő, mert hirtelen tele lett az ország posztposztobányikkal. Minden harmadik autó hátulján ott díszeleg a matrica, mely dicstelen szerepet hozott az országnak lassan egy évszázada. Csak a naptárra és a térképre kellene nézni, vagy elővenni megint az elemista történelem könyvet.
pletyka
2010. március 13., szombat
cook

Főzni egyszerű. Régen az ember fogta a szakácskönyvet, felütötte a kívánt éteknél és elkezdett főzni. A könyv néha becsukódott, ilyenkor zsíros, tésztás, stb... kézzel újra fellapoztuk míg végül össze nem ragadt. Ma főztem. Kivittem a laptopot a konyhába. Megnéztem mi van és abból mit lehet. Majdnem semmit. Maradt a lecsó. Azt recept nélkül is tudom. Ha már ott van, hadd szóljon. Hátha nyújt valami újat. Nem nyújtott csak a végén rádőlt a szaft. A lapok nem ragadtak össze csak a billentyűk. Háj tek :)
színek
2010. március 8., hétfő
születésnapomra

Hatvanégy éves lettem én
( ezért kétszeresen)
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
családi házi szegleten
magam
magam.
hatvannégy évem elszelelt
s még havi betevőre se telt.
Az ám,
Hazám!
Attila bocsájtsd meg nekem,
hogy erőszakot a verseden
tevék,
tevék.
( ezért kétszeresen)
meglepetés e költemény
csecse
becse:
ajándék, mellyel meglepem
családi házi szegleten
magam
magam.
hatvannégy évem elszelelt
s még havi betevőre se telt.
Az ám,
Hazám!
Attila bocsájtsd meg nekem,
hogy erőszakot a verseden
tevék,
tevék.
2010. március 5., péntek
leütés

Évekkel ezelőtt egy zenész megkeresett azzal az ötlettel, hogy indítana egy osztrák-magyar kulturális magazint. Kért, hogy tervezzek egy ütős fejlécet, címlapot, arculatot. Pénz az nem igen volt rá, csak lelkesedés. Nem nagyon bíztam a projekt sikerében mivel már láttam karón varjút. Tárgyalgattunk, beszélgettünk miközben megérkezett egy hölgy ki hivatásos fordítónak mondta magát. Mivel kétnyelvűre tervezték a lapot, érthető volt a megjelenése. Azon melegében árajánlatot adott. Csak néztem mint a moziban. Leütésenként számlált. Elmerengtem ott akkor, mi lenne, ha mi is toll vagy ceruza vonásonként számláznánk. Horribile dictu, pixelenként!
2010. március 4., csütörtök
2010. február 25., csütörtök
kikelet
2010. február 23., kedd
szamurájcerka
pecunia non olet
Nincs egy büdös vasam se, állítja széttárt karral az egyszeri ember ha váratlan kölcsönért fordulnak hozzá. Barátunk akkor is igazat szól, ha a zsebében egy jól bélelt pénztárca lapul, mivel Vespasianus óta tudjuk, a pénznek nincs szaga. A pénz ezen jó tulajdonságának köszönhető, hogy könnyű eltüntetni. Nyomozó kutya legyen a talpán, aki a nyomára akad.2010. február 22., hétfő
semmi
- Mit akarsz ma csinálni - tettem fel a költői kérdést magamnak.
- Semmit - így a rövid de velős válasz. Mivel semmit csinálni nem egyszerű, úgy gondoltam, kidolgozom a metódusát, rögzítem és megosztom a világgal. Pro Orbi :)
2010. február 21., vasárnap
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)










