2010. június 30., szerda

bányász

Nehéz időket élünk. Tegnap mégis felvillant a fény a csobánkai alagút végén. Kisunokám felvázolta jövőképét. Korán kell kezdeni, mert nagy lesz a tülekedés. Azt is megsúgta, hogy találkozni akar a héttörpékkel.

2010. június 26., szombat

szopás


Durva argo, de hát így mondják, ha valakit megszívatnak. Valószínű, hogy megint ez történt velem. Nagy tömegeket mozgatnak most a közhivatalokban és ha áttételesen is, de ennek válhatok az áldozatává. Két évvel ezelőtt készítettem egy majdnem két négyzetméteres lapot mintegy hatvan portréval egy sárkányhajóba zsúfolva. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója egy ugyan ilyen feladatra kért fel A/3 méretben, mondván ez lesz a búcsú ajándék. Az eredeti nem kellett nekik csak a scan-nelt kép. Azzal is egy alvállalkozóhoz irányított. Azóta leveleimre sem kapok választ. Több is veszett Mohácsnál- mondhatnám- csakhogy a kibocsájtott számlának az adóhányadát akkor is be kell fizetni, ha nem egyenlítik ki. Magyarul, megint fizethetek azért, hogy dolgozhattam. Mindezt csak okulásként írtam le. Résen kell lenni, kitől fogadunk el megbízást.

2010. június 23., szerda

kedvenc


Kedvenc nyári felvételemet két éve készítettem elterülve a "proli bícs" langymeleg vizében. Ez a kép idézi számomra az igazi nyári élményt. Most csak azért vettem elő, mert idén még nem volt részem ebben az örömben, kivéve a vizet. Abból most kijutott :(

2010. június 18., péntek

korona

Rendszerváltáskori rajzom újra életre kelt. Ki hitte volna. Ez a rajz még egy interpellációt is generált az úgynevezett "reformparlamentben" sőt még évek múlva is éreztették velem a hatását. Arra álmomban sem mertem gondolni, hogy több mint húsz év elteltével ismét aktuális lesz. Imre bácsi szemébe szállt a semjén füst és elhomályosult a látása. Csak így történhetett, hogy a szentkoronatan alkotmányba helyezésén munkálkodik. Valaki adjon neki már egy naptárt!

2010. június 14., hétfő

aevum cretaceum


Történelmi jelentőségű felvétel. Megdöbbentő dokumentum a korai kréta kor ( aevum cretaceum ) művészetéről.

2010. június 10., csütörtök

norma


Norma Jeane Mortenson élete már születésétől csupa rejtély volt. 1926 június elsején született. Mivel apja ismeretlen helyen tartózkodott, a keresztségben a Norma Jeane Baker nevet kapta anyja után. Később a férfiakhoz fűződő kapcsolatai révén nevezték Norma Jeane Doughertynek, Norma Jeane Di Maggionak is. Arról viszont nem tudok, hogy Norma Jeane Miller vagy horribile dictu Norma Jeane Kennedy nevek is szerepeltek volna a listán. A halála is rejtélyes a mai napig. A sok név mellett mégis csak egy néven ismerte, ismeri a világ. Filmjei által a Marlyn Monroe név a föld legeldugottabb zugában is ismerősen cseng.

2010. június 7., hétfő

egy oldalon


Egyszer az életben egy oldalon voltam Gorbacsov-al és az öregebb Bush-al, meséli Szabó Joe barátom (a WittyWorld kiadója és főszerkesztője). Ennek már húsz éve. Hogy érted ezt - kérdeztem, mivel nem nagyon értettem ezt a váratlan fordulatot a beszélgetésünk során.- Várj, mindjárt küldök valamit, és majd megérted. Elküldte a valamit és megértettem.

magánnyugdíjpénztár


Nem sok rajongót szereznek maguknak azok akik be akarják dönteni a magánnyugdíjpénztárakat. Lányom reggel nagyon morcos volt. Hallgatta a híreket melyek elrontották a napját. "Nem véletlenül fizetem a magánnyugdíj kasszát is - mondja - mivel az örökíthető. Ha valami történik velem akkor az államé lesz az egész? " Én csak annyit mondok kislányom, hogy nem eszik olyan forrón a kását. Ezzel ki is merült az atyai bölcsesség. Goethe utolsó szavai jutnak az eszembe. Mehr licht! Több fény kéne, hogy tisztábban lássunk. Kéretik már a villanyt felkapcsolni!

2010. június 6., vasárnap

élshortoló


Shortolj velünk! Az egészséges fejlődésünk elengedhetetlen feltétele, hogy minden magára valamit is adó polgár shortoljon. A kormány megbízta Kósa és Szíjjártó urakat, hogy teremtsenek megfelelő hátteret a mozgalomnak. Mutassuk meg a világnak, a magyar egy shortoló nemzet. A leggyorsabban úgy szabadulhat meg a magyar az úszógumitól és a sörhastól, ha minden nap shortol. Valutahiteleseknek különösen ajánlott. Aki nem tudja hogyan kezdje el a shortolást, innen megtudhatja.

mutató

Pártunk és kormányunk megmutatta mit gondol a fináncoligarháról és a nemzetközi karvalytőkéről. Kis létszámú kalandozó csoportunk (Des hordes de Hongrois à Versailles) is megmutatta a nagytrianon palotának a magyar virtust. Reszket Európa. A magyarok hülyeségétől ments meg uram minket!

2010. június 5., szombat

fijjug


A "fijjug" már elkezdtek dógozni. A piac reagált. Egy euró majdnem kettőszázkilencven forint.

2010. június 4., péntek

compay segundo


A Vidor fesztiválon lépett fel ez a kubai együttes. Rajzolnom kellett az előadásról, de én nem mentem el. Összehoztam a mellékelt közhelyet. Most, hogy a YouTube-on láttam néhány klippjüket, már sajnálom.

2010. június 1., kedd

égi áldás

Június elseje van a naptár szerint, különben késő ősz. Napok, mit napok, hetek óta csak esik , fú csak úgy globálisan. Azt mondják égi áldás mivel a májusi eső aranyat ér. Térdig gázolunk az aranyban.


2010. május 31., hétfő

tőzsde humor

Hang a telefonban - " A prezentációmhoz kérném a segítségét. A piac most brummog és ezzel kapcsolatban volt egy mondásom. A kis medve kicsit, a nagy medve nagyot kakál!" - ??? - "A tőzsdén azt az időszakot, mikor esnek az árak „bear market” (medve piac) jelzővel illetik. A bear market-en ugyanakkor elég jelentős időszakos árfolyam emelkedés is megtörténnek, aztán az árak új mélypontra esnek. (Ez az un. bear market rally) 2007 vége és 2009 tavasza között nagyon nagy árfolyamesés (nagy medve piac) következett be a világ tőzsdéin, az időszak végére nagyon pesszimista lett a hangulat. Mikor az árfolyamok elkezdtek emelkedni, sokan eladták a részvényeiket 20-25 % emelkedés után. Igen ám, de a részvényárak tovább emelkedtek…
Ebben az időszakban fogalmaztam meg a véleményemet a következőképpen: Kis medve kicsit, nagy medve nagyot kakál! (Azaz egy nagy medvepiacon a felfelé mutató korrekciók is szükségképpen nagyobbak)" - Aha, értem!

2010. május 27., csütörtök

a sün szabad

Reggel szorult helyzetben találtam egy sünt. Nem tudta átpréselni magát a kerítés fonaton és beszorult. Már alig pihegett. Szét kellett vágni a drótot. Jó ideig tartott míg magához tért de utána gyorsan távozott.


Ez történik olyankor, amikor nem történik semmi.

2010. május 20., csütörtök

pulicerka díj


Aki látta már mosolyogni az elnököt, jelentkezzen! Senki?! Ez nem igaz. Dokumentáltam is. Két évvel ezelőtt Pöstyénben ( korábban már írtam róla) széles mosoly terült el szigortól megkeményedett arcán, mikor megállt a rajzom előtt. Ezt volt az én "pulicerka" díjam.


2010. május 19., szerda

kísértés


Mindennek ellent tudok állni, kivéve a kísértést - mondja a régi bon mot. Ez így igaz. Megint megmérettem és könnyűnek találtattam. Azt hittem kibírok egy hetet sör nélkül. Nem ment. Most kezdhetem az egészet előröl.

2010. május 18., kedd

kódex


Nagy tehetségű és tanult kollégám (?), barátom(?) kilenc éve egy nagy formátumú, igen míves munkával mutatkozott a nyilvánosság előtt a tavaszi várbéli tárlaton. A "Pesti Kódex" címet adta lapjainak. Szépen szerkesztett rajzos jegyzetei a karikatúráról szóltak és annak felhígulásáról napjainkban. Feltette a kérdést a maga egyenes ám alpári módján - "... műalkotások-e a sajtóban tömegével termelődő, ill. megjelenő álkarikatúrák, megélhetési karikatúrák, vagy egyszerűen csak kurva rossz karikatúrák; ha úgy tetszik: művészet-e a szar karikatúra?" Kritikus énem ezek után kezdett el egyre inkább távol tartani a publikálástól. Ez az önkritika nem működik mindenkinél. Nem izgatna olyan nagyon, ha ezt csendben tennék. Sajnos egyre többet találkozom a nevükkel különböző blogok kommentjei közt, hol tehetséges kollégákat minősítenek. Azon nem csodálkozom, hogy a Pesti Kódexet nem ismerik ám úgy tűnik az illem kódexet sem.

2010. május 17., hétfő

fegyvernem


A parlament alakuló ülésére kerékpáron érkezett Debrecenből Kósa Lajos, az ismert huszár. Tevékenységével bebizonyította, hogy ezt a régi fegyvernemet is lehet és érdemes modernizálni. A NATO-ba való integrálás még várat magára, de a magyar biciklis huszárok máris izgalomba hozták az északatlanti szervezet vezérkarát.