2010. november 4., csütörtök

u filippa


Aggódtam Marabu miatt, mert a Vidor fesztivál óta nem hallottam felőle. Felhívtam. Megnyugtatott, hogy nincs semmi baj legfeljebb a lefele ívelő életszínvonal. Ez ismerős. Beszélgetésünk során megemlítettem, találtam egy korábbi rajzot, melyet még Prágában az U Filippában készítettem az egyik táblaképről mikor ott söröztünk, mely egy Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophillus Mozart szerű figurát ábrázolt. Még nem jártam Prágába - mondta. De hát nem emlékszel- akadékoskodtam- hazafelé még rólad is készítettem a vonaton egy ufilippás portrét. Az Pozsony volt - szögezte le lakonikusan. Így higgyek magamnak meg az emlékezetemnek. Megnéztem a neten és az eredmény, hogy az U Filippa valóban Pozsonyban van. A kis orrtúró Mozart mellé itthon még egy Salierit is kanyarítottam, sőt még egy gegvázlatot is. Mindenre pontosan emlékeztem, csak a helyszínre nem. Nem hordhatok mostantól cipzáras nadrágot :)


Nincsenek megjegyzések: