2009. január 31., szombat

kuka


Most, hogy a forint eddig sohanemlátott mélységbe zuhant és ezt követte az általános közérzetünk, ismét aktuális ez a közel húsz éves kép melynek eredetijét egy engem szétszabdaló orvosprofesszor kapta hálából, hogy újra össze tudott rakni. Ez nem könnyű dolog. Egyszer szétszedtem úgy a fűnyírót, hogy nem jelöltem meg az alkatrészeket. A végén három fölösleges darabra akadtam és ráadásul nem is működött. Ezt a győzelmi jelet a jó öreg Winston Churchill-hez fűzik pedig a középkor ijjászai használták először kajánul mutogatva az ellennek, hogy megvan még az íjfeszítéshez használt két ujjuk. Ha fogságba estek ugyanis, akkor ezt a két ujjat vágták le megakadályozandó a jövőbeni használatát. Nos mindaz amit itt eddig olvastál ezt hívom én locsogásnak, de most jól esett :)))

2009. január 30., péntek

tollforgatók


Rák Béla kolléga hívott, hogy valami kiállítás apropóján szüksége volna néhány portréra irodalmunk nagyjairól. Listát is kaptam. Mivel már volt egy alig használt Lázár Ervinem, hozzá rajzoltam még egy Radnótit és egy Kazinczyt és ahogy egy barátom szoktavolt mondani - a három az már sok.


ugyanaz máskép

Rajongásom a pénzügyminiszterekért nem újdonság. Korábban is előfordult, hogy szeretetemet kinyilvánítottam irántuk.

-Gyulám, ez a Lajos nagyon a fejedre nőtt!

veres az ég alja


A pénzügyminiszterek mindig a legellenszenvesebb kabinettagok voltak. Ez természetes. Mindig ők azok, akik a nadrágszíjat húzzák. Ma reggel viszont nehezen álltam meg, hogy mint egy renegát iraki újságíró, hozzá ne vágjam a papucsom. A tévé viszont az enyém, így hát nem tettem. Inkább lefirkáltam. Ez a tökös gyerek úgy enyhít a gazdasági válságon, hogy sokmilliós kocsiját maga vezeti és nem a sofőr. Tessék ennek örülni! Önmérséklet a javából.

2009. január 28., szerda

updike


Életének 76. évében elhunyt John Updike amerikai Pulitzer-díjas novellaíró, költő, irodalomkritikus. Több mint fél évszázados alkotó tevékenysége alatt tucatnyi kisregényt és összeállításokat, valamint 25 novellát írt. Ennyi a mai hír.
"Vedd el a lányságom, gátol a járásban"- ez a bizarr mondat maradt meg bennem a "Rabbit, run" című regényből és ez volt az első ami eszembe jutott a hír hallatán. Őrület, mi?

kanadából jöttem


Egy hete éppen beszélgettem kanadai barátommal mikor a csevegés közben odaszólt a fiának, hogy hozzon oda valamit. A gyerek elszaladt és mihamar visszatért egy papírlappal, melyet a webkamera elé tartott. Megismerem, kérdezte. Nem, így a válasz. Ki rajzolta, kérdem én. Csodálkozott, hogy nem ismerem fel saját kezem munkáját. Több mint negyven éve rajzoltam, és most a monitoron látom viszont. Amikor a rajz készült még gimnazista voltam és a tranzisztoros rádió volt a technika csúcsa. Barátom beszkennelte és ma reggel elküldte a képet. Ahogy bámultam ezt a firkát, furcsamód jöttek elő az emlékek és ahogy az elején nem ismertem fel a végire már minden vonal és pont felidéződött bennem. Kösz Laurence, hogy egy pillanatra visszahoztad az ifjúságot.

2009. január 27., kedd

filmszemle

Ma kezdődik a negyvenedik magyar filmszemle. Tisztelegjünk ennek a kerek évfordulónak és az ismét visszatért Törőcsik Marinak egy feledhetetlen klasszikussal. A heti mozi címe: Szent Péter esernyője
ELNÉZÉST, A nava SZÜNETELTETI A FILMEK ELÉRHETŐSÉGÉT!

lomtár


A rendszerváltás időszakában Petrasovits Anna, mint a nemzet asszonya élt az emberek tudatában, utalva Kéthly Anna karizmatikus személyiségére. A politikusasszony az egyetemi katedráról érkezett 1989-ben a politikába, hogy részt vegyen az átalakulásban. A kezdeti visszajelzések igazolták döntését, hiszen a négy legnépszerűbb politikus közt volt. A Magyar Szociáldemokrata Párt (MSZDP) egykori elnöke így az első demokratikus választásoknak még optimistán vághatott neki, ám a párton belüli belviszályok miatt pártja nem érte el a parlamenti küszöböt, s végül kimaradt a törvényhozásból. A sikertelen voksolás után a nemzet asszonya az újrakezdés asszonyává változott át, és még akkortájt is úgy tűnt, hogy fényes pályafutás áll előtte, azonban nem így lett. Petrasovits Anna eltűnt a közéletből és napjainkban egy környezetvédelemmel foglalkozó vállalkozás sikeres ügyvezető igazgatója.

Összesen 13,54 millió forint hulladékgazdálkodási bírsággal sújtotta az Észak-Dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség a Bazax Kft.-t, amely engedély nélkül gyűjtött hulladékot Magyarországon, közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium . A Bazax Kft. egyik ügyvezetője Petrasovits Anna, volt szociáldemokrata pártvezér.

Sic transit gloria mundi:)

2009. január 26., hétfő

raktár

A sajtó karikatúra idővel elveszíti aktualitását ezért egy idő után már a kiállításokon is értetlenül áll előtte a látogató, mivel nem emlékszik az eseményre. Mit tehet a rajzoló, elrakja a raktárba. Ezek a rajzok már a történelem részei. Múlt idézésre viszont alkalmasak. Akkor most idézek. Íme Hans- Dietrich Genscher, volt német alkancellár és külügyminiszter. A külügyminisztériumot csaknem húsz éven át, 1974 és 1992 között irányító, az európai egyesülés egyik legfőbb építőmesterének számító német politikus az európai egység megteremtését hatalmas sikernek nevezte. Hans-Dietrich Genscher úgy vélekedett: ennek a sikernek az egyik legfőbb oka az volt, hogy a nagyobb országok hajlandók voltak lemondani vezető hatalmi pozícióikról, s a tagországok ma már teljes egyenjogúságot élveznek az EU-n belül. Regnálása idején még szépreményű ország voltunk és a hajam sem volt ilyen szürke.

egyhónap


Hogy repül az idő. Ma egy hónapos az unokám. Ő az én "celebem" és ezért gyakran fog szerepelni a blogomon. Itt például a kamera azt a pillanatot örökítette meg amikor a nagypapa először veszi kezébe unokáját.

2009. január 25., vasárnap

burns

Több tízmillió skót ünnepli világszerte ma Robert Burns költő 250. születésnapját. A skóciai kormány az évforduló alkalmából 2009-re idegenforgalmi eseménysorozatot szervez.A skót ikon, Burns Alloway városban született 1759-ben, és mindössze 37 évet élt. Emlékére táncos, zenés felolvasóesteket tartanak, majd az ünneplést hagyományos Burns-vacsorával zárják: haggist esznek. Ez birkagyomorba töltött egyvelege birkaszívnek, -májnak és -tüdőnek, amelyet hagymával, zabpehellyel és birkafaggyúval dúsítanak. A különleges gasztronómiai élmény után skót whiskyvel koccintanak Burns egészségére. Eddig a hír.

Mikor marabuval és Zsoldos Petivel Burns szülőhelyén jártunk, magunk is részt vettünk ilyen vacsorán. Az eseményt nemcsak a menü és a skót duda gazdagítja, amint a hír írja, hanem a közös versmondás is. Az élmény felűlmúlhatatlan:)



THE EPITAPH
Tam Samson's wee'-worn clay here lies:
Ye canting zealots, spare him!
If honest worth in Heaven rise,
Ye'll mend or ye win near him.

PER CONTRA
Go, Fame, an' canter like a filly
Thro' a' the streets an neuks o' Killie;
Tell ev'ry social honest billie
To cease his grievin;
For, yet unskaith'd by Death's gleg gullie,
Tam Samson's leevin!

2009. január 24., szombat

berlini metró


A toon-pool tagjainak rajzaiból rendszeresen bemutatnak válogatásokat a berlini metróban. Ez azt jelenti , hogy az adott napon hajnali négytől éjfélig 40 alkalommal 4000 monitoron találkozhat mintegy másfél millió utas a rajzokkal. Ez történik majd február másodikán Tónió rajzával is. Gratulálok, Tónió!

2009. január 23., péntek

ez jó

Ennek a tehetséges flash animátornak a munkái megtekinthetőek a "Hírszerzőn"


bokros


Arra ébredtem, hogy Lajos megint megmondta az őszintét. Ő az az ember akiből csak úgy sugárzik az "optimizmus" Egyszer már csomagolt. Mumus lett. Most vátesz. Mik nem vannak!
Nos, nézzük ennek a drága embernek a legújabb "csomagját".

- Kötelező magánbiztosítást az egészségügyben

- Versenyt az egészségügyi intézmények között

- Egészségbiztosítási járulék kötelező megfizetése minden 18 év feletti állampolgárnak – diáknak és nyugdíjasnak egyaránt

- Nyugdíjreform bevezetése: virtuális egyéni számlán alapuló rendszer (a nyugdíjstruktúra pénzügyi stabilitásának megőrzése fontosabb a reálérték megtartásánál)

- A 13. havi nyugdíj és a 13. havi fizetés eltörlése

- Kevesebb, de nagyobb iskolákat – a parányi iskolák nem adnak színvonalas oktatást, össze kell vonni az iskolahálózatot

- A 77 akkreditált egyetem és főiskola közül elég lenne 20-25 intézményt megtartani – a többit bezárni

- A felsőoktatási intézményeket fenntartói tanács irányítása alá helyezni, külső tagokkal

- Versenyt már a középiskolák között is

- Járási szintű önkormányzatoka a települési szint helyett

- Az adózók körének kiszélesítése

- A minimálbér adómentességének eltörlése – jelképes tíz százalékkal való megadóztatása

- A mentességek felszámolása, a potyautasok kiszűrése és kizárása a rendszerből

- Értékalapú ingatlanadózást

- Megszüntetni az egyszerűsített vállalkozási adót (eva)

- Szűkíteni a fantomcégek költségleírásainak lehetőségeit

- A kisvállalkozások adómentességének megszüntetése

- Az osztalékadó felemelése az szja határkulcsának szintjére

- Az iparűzési adó eltörlése

2009. január 21., szerda

a hét mozija


Életem során kétszer is dolgoztam a Ludas Matyi stábjában, sőt volt egy harmadik periódus is, mikor se Ludas nem volt se stáb, csak én. Erről majd máskor. A Fazekas mű filmadaptációja viszont gyermekkorom egyik meghatározó élménye volt. A filmet felújították, digitálisan újra színezték és most teljes pompájában élvezhető ismét. Élvezzük együtt!
ELNÉZÉST, A nava SZÜNETELTETI A FILMEK ELÉRHETŐSÉGÉT!

2009. január 20., kedd

kortárs művész


Sok járókelő ütközött már össze Prága óvárosában, miközben szemüket a tető alól kilógó rúdon függő alakra függesztették. David Cerny , kortárs cseh művész alkotása csimpaszkodik a gyalogosok feje felett. Mint a hírekből értesülhettünk, az ifjú Cerny mester vihart kavart a Brüsszeli installációjával. Szakosztályunk blogján szereplő kép, mely lábas trabantját és az alkotóját mutatja, eszembe juttatta egy korábbi "izémet". Ezek szerint én is kortárs művész vagyok.


2009. január 19., hétfő

change


Tegnap megkezdődött a félig ír félig magyar amerikai elnök beiktatási ceremóniája. A TV-n első ízben egyenes adásban nézhette, akit érdekelt. Elég vontatott és fárasztó volt és a celebtrubadúrok sem hozták a csúcsformát. A legfárasztóbb Tom Hanks nagyzenekarral kísért monológja volt Abraham Lincolnról. És mégis a tömeg didergett, de boldog volt. Obama nekik változást igért. Kampányának jelszava a "CHANGE" azaz VÁLTOZÁS volt. A szónak van viszont más jelentése is. Aprópénz. Nálunk a gyakorlat az, hogy az igéretek ezzé válnak. Baracknak az a szerencséje, hogy a számonkérésnél állíthatja, ő nem igért mást :)

2009. január 18., vasárnap

rekám




megasztár anno

Hát tessék- tessék hölgyek, urak most nevessenek!


Vagy mégse.
ELNÉZÉST, A nava SZÜNETELTETI A FILMEK ELÉRHETŐSÉGÉT!

jester

jester
Nem bush-ulunk, hogy "W" befejezi elnöki pálya(ámok)futását. Utolsó napjait éli a fehér házban( hol még azt sem tudta megtanulni, hogyan használja a telefont). Londonban Terry Christien-nel söröztünk a karikaturisták törzskocsmájában, a "Cartoonist"-ban . Itt dedikálta nekem a karikaturisták 2001 évi októberi "monthly"-ját, melynek címlapján az Ő rajza volt. Ez volt a " the Jester" című lap egyetlen száma, melyen a logo bolondjának szájáról letörölték a mosolyt. Animációval érzékeltetem a különbséget. A Bush regnálás végén, most azért vettem ezt elő, mert az egész korszakra ez a legjellemzőbb. Az ajkakról letörölt mosoly.

2009. január 17., szombat

káröröm

Az ember már csak ilyen. Más baján szeret röhögni. Mondom én, miközben ezt nézve nem bírtam megállni vihogás nélkül. Fúj!!



jesper


Big Hung(a)ry Joe. Így írtam alá az egyik levelem Jesper Deleuran-nek, a dán karikaturista country zenésznek. LOL. Az egész banda röhögött rajta. Nemcsak remek karikaturista de kíváló muzsikus is. Kedvencem a "Big Hungry Joe"- nem véletlenül- mely egy vérbeli hillbilly hayride. A képre klikkelve magad is meggyőződhetsz róla. :)

2009. január 16., péntek

mozi

Blogom új szolgáltatása. Ha van egy kis időd, akkor itt filmet is nézhetsz. Az első blogfilmhét egy igazi humanista remekművet kínál mely régi kedvencem. A címe:
VALAHOL EURÓPÁBAN
ELNÉZÉST, A nava SZÜNETELTETI A FILMEK ELÉRHETŐSÉGÉT!


kiállítás

Levelet hozott a digitális postás. Több kollégát is érint, ezért közre adom.

Örömmel tájékoztatunk, hogy a „Kultúrák párbeszéde” c., XII. Magyar Karikatúra Művészeti Fesztivál válogatása 2009. január 20.-február 9. között, Nagyváradon (Partium, Románia), a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának galériájában látható.

Aki részt vett a fesztiválon, érezze magát a mosoly nagykövetének :)


PONTOS IDŐ - HÉ EMBEREK, EZ ITT A XXI. SZÁZAD!

historia


Már a rómaiak is tudták, hogy a történelem az élet tanítómestere (historia est magistra vitae).A család történetén át közelebb kerülünk a nagy történelmi folyamatok megértéséhez. A mai orosz-magyar, magyar-szlovák sőt magyar-magyar konfliktusokat látva, tapasztalva elővettem a régi fotókat. Nagybátyám tisztje volt a monarchia hadseregének. Homonnában ( ma Humenné) a Laborc (ma Laborec) hídját állították helyre. Itt találkoztak az orosz katonákkal, a korábbi ellenséggel, és barátkoztak. Ahogy a nagybátyám mesélte anno, még jól is érezték magukat. Minden békét meg kell előznie háborúnak?


2009. január 15., csütörtök

nemmese

Amikor Imre visszadobta az aranyhalat, volt három kívánságom. Az első: legyen telitalálatom az ötös lottón. A második: legyen telitalálatom a hatos lottón. A harmadik: legyen telitalálatom a skandináv lottón. Egyik sem teljesült. Többet nem hiszek a mesékben. Itt az ideje :)


my goldfish from Joe Békési on Vimeo.

2009. január 14., szerda

gáza


Gáz nincs, van viszont Gáza. A Muslim Media Network-ön találtam ezt a képet, mely nagyon emlékeztet az előző bejegyzés illusztrációjára. Bízom benne, hogy ezek a gázos és gázás dolgok mielőbb megoldódnak és a tankok kivonulnak, a rakéták nem repülnek, a gáz meg dől ahogy a csövön kifér. Vagy be :)

Itt bárki hozzájárulhat a közelkeleti háború mielőbbi befejezéséhez!



Military Telephony

By Alessandro Robecchi
(Translated by Diego Traversa)

Good morning, shalom. I’m a phone operator of the Israeli army, on duty 8a.m. to 9p.m. Boring job. I’ve been given a list of Gaza’s numbers, I call them and say: folks, we’re going to fire a missile on you in the next 5 min. The lads from the air force will see to all the rest.

It’s a new job, much talked about by the media around the world. At the beginning, there was some confusion about whether I was working on behalf of the IAF or the Propaganda Bureau, and I had to do without luncheon vouchers for three days. How nasty.

According to our propaganda, we can kill a bearded man in his house, without waking up the children sleeping in the adjoining room. Sometimes they won’t wake up at all. Thus, no humanitarian trouble, the only problem is that the house walls collapse. I know we’re not the ones who invented the “intelligent” missiles, but the nonsense comes handy when you fire them.

Well, I call these Palestinians, but the thing is much more difficult than it looks. Sometimes the line is busy; sometimes they don’t hear the ring as we’re bombing another house nearby. Sometimes I don’t even call them, or else I start either doing phone pranks or wilfully dialling wrong numbers. After all, calling or not calling makes no difference, what’s important is the media talking about it.

Suddenly my superiors made up their mind: I was working for the Propaganda Bureau and immediately got the meal tickets. At any rate, it’s not a hard job, and I even risk becoming famous: I’m setting aside all the articles speaking about how good we are at warning people before killing them. This stuff is quite rewarding.

Sorry, too much talk; time to get back to work.

Hello? Who am I speaking to? Tell your mom to come to the phone……is dad in? What room is he in? Ok, tell mom you have 6 min. to leave the house. Actually, four……maybe only one……hello? hello?

2009. január 13., kedd

mese


Jó délutánt, gyerekek. Remélem ágyban vagytok már. Hol is lennétek máshol, hiszen csak ott van meleg. A csúnya orosz medve elzárta a gázcsapot és az a sunyi róka azt hazudta, hogy van pedig nincs is. Vannak azért jó bácsik-nénik, akik nem engedik dideregni a szegény gyereket a hideg iskolába, de sajnos vannak rossz bácsik-nénik, kik viszont engedik. Na gyerekek, mondjátok meg a papának-mamának, hogy ezeket a rossz bácsikat-néniket zavarják el és akkor minden bácsi-néni jó lesz, és újból meleg lesz és mindenki szeret majd mindenkit mivel nem lesz kit utálni. Ja, és a napocska helyett narancs lesz az égen ami nagyon egészséges. Ittavégefusselvéle.

2009. január 12., hétfő

tüzijáték


Az évforduló megérdemel egy kis ünneplést. Szolidat, halkat, takarékosat. A gazdasági helyzet is ezt kívánja. Tessék egy visszafogott délkeletközépeurópai tüzijáték.

2009. január 11., vasárnap

pecunia non olet


Ha már minden a pénz körül forog, melynek mint tudjuk nincs szaga, ám legyen. Forogjon! Kívánom, legyen mindenkinek bőviben az új esztendőben!

jubileum


Ma egy éve dőlt el az első dominó. Annyira bíztam a józan itélőképességemben, hogy azt hittem engem nem lehet lóvá tenni. Lehetett. Sok pénzem bánta. Ez késztetett arra, hogy elindítsam ezt a blogot. Valamivel le akartam kötni a figyelmemet. Sikerült. Egy éve kötöm. Rájöttem, jobb mint egy állandó web oldal, mert a rajzaimon keresztül magamból is többet mutathatok és ezen a pályán kell egy kis egészséges exhibicionizmus :) Túl vagyok közel ötszáz bejegyzésen és többen is jelezték, szívesen olvasgatják. Amíg újságban jelentek meg rajzaim ( az sem ma volt) alig kaptam visszajelzést. Nos, akkor most jubilálok. SUBIDUBIDÚÚÚ!!!

2009. január 10., szombat

best of 2008

madarak

jojjon

Hárommadarak csak ülnek a tojáson és arról álmodoznak, ha majd kikel milyen okos és gazdag lesz. Jó rég óta ülnek rajta és csak nem akar kibújni. Ha arról fúj a szél már érezni lehet egy fura szagot.

skicc


Megért egy misét, legalább is egy gyors vázlatot. Este K. Péter hírolvasó a következőképpen olvasta be a hírt. Nem szó szerinti idézet következik. " A Gazprom helikoptere lezuhant Szerbiában. Pontosabban Szibériában." A "pontosabban"-ra kaptam fel a fejem.

2009. január 9., péntek

angyali üdvözlet


Ma vagyok két hetes :) Picit hasonlítok apura. Ő is volt ilyen pici. Nagypapi le is rajzolta :)

2009. január 6., kedd

kárpótlás

Vót eccer egy mozgalom. Jó emberek hozták össze. Úgy hítták, szeretemmagyarországotklub. No most ez a mozgalom, hol mint mondtam jó emberek vóttak azt gondóták ki, hogy megkérdezik a jónépet, szeretik-é ezt a magyarországot. Felszólították hát, mindeki csinájjon képeslapot űk meg aszt kiállíjják az örzse placcon. Anemjóját, izibe csináltam egyet. Nehogy má ne szeressem. El is kűttem nyomba. Tele is lett a tér lapokkal. Majd egy napig kerestem az enyimet, de nem talátam. Még szerencse, hogy lekopíroztam és így most rálelhettem. Aki akkor hozzám hasonlóan kimaradt az élménybű, most kárpótolom.

2009. január 5., hétfő

hanzzz

Két dolog. amiért irigylem Hans Deconinck-ot. Jól rajzol és Brugge-ben lakik.

you want me

Néha kell egy kis promo

animacio

mert különben elfelejtenek.

Persze így is :))

rajongóim

Mivel hogy ilyenek is vannak. Voltak:)
Kicsi, kevés de masszív csapat :))))))


2009. január 4., vasárnap

eszti mese

Napvilágos délután
Miről álmodik a lány
...dik a lány
...dik a lány


2009


2009, megérkeztünk! 2008 kicsit megrágott, szétmorzsolt de azért itt vagyunk.

2009. január 3., szombat

röpke mosoly

Aranyköpések gyűjteményét olvastam egy ismert portálon. Innen az idézett rész. Halkan mondom, ezért halványan írom.

Gundel Takács Gábor a pekingi olimpián: „Most maradjunk egy kicsit csendben, hátha elkapunk néhány szót Öcsi bácsitól...”
Öcsi bácsi (szövetségi kapitány): „Ha nem ütsz, megbaszhatjuk mindenki kurva anyját...”
Gundel Takács Gábor: „Remélem kedves nézőink nem hallották ezeket a szavakat...”

szittya gasztro kultúra

Ajrópa alfele.

2009. január 2., péntek

görög újév

Most kaptam a görög karikaturisták szövetségétől egy újévi üdvözletet. Mint a mellékelt ábra mutatja, arrafelé sem sugárzik a köszöntökből az optimizmus.

2009. január 1., csütörtök

újév




Kippkopp! Itt a boldog újév. Na, azt majd meglátjuk. A szilvesztert a Csili-ben töltöttem. Munkával. Egy perc szünetem nem volt. Végig sorban álltak. Utána repesztettem át a fagyos, durrogó-dudáló városon. Míg a tüzijátékok szikráztak, pukkantak a szegény kutyák zavartan ugattak, vonyítottak. Vajon hány állatbarát vagy állatvédő durrogtat ilyentájt? Persze ez csak költői kérdés. Sok. Ilyen álszent az ember.