2009. november 3., kedd

fradi


A Fradi az a bizonyos állatorvosi ló. Miért tart itt és így az ország? Figyelő szemetek a Fradira vessétek. Nem most kezdődött a baj. Ez csak a jéghegy csúcsa, ahogy mondják. Nem feledem a majd húsz éve zajlott ünnepi sajtótájékoztatót a Fradi pályán. Meghívottak voltunk, mivel karikatúra kiállítást rendeztünk a helyszínen. Majdnem az egész csapatot megrajzoltam. Jó hangulatú összejövetel volt. Folyt a bor, nőtt a jókedv, oldódtak a nyelvek. Egy joviális úr vitte a szót. Mint később megtudtam, ő volt a csapat "krónikása". A negyedik-ötödik pohár után már minden átmenet nélkül elkezdett zsidózni. Meglepődtem, mert addig azt hittem, hogy a csapatra aggatott antiszemita jelző egy rosszindulatú stigma. Mivel mások is csatlakoztak hozzá igazolták, ez maga a valóság. Mint tudjuk, a fejétől bűzlik a hal. Hiába vették meg a brittek, a szellem ott maradt és most tombol a lelátón, az utcán.
Sajnálom, hogy hetek óta nem az önfeledt öröm árad belőlem és ez átüt a blogomra is, de szinte minden repedésből, a netről, a sajtóból dől ránk a gyűlölködés és nem látom az erőt mely megálljt parancsolna az újjáéledő nemzetiszocializmusnak. :(

Nincsenek megjegyzések: