Apám fotóját nézegetem. Milyen érdekes a sors. Pályánk egy ideig párhuzamos. Mintha egy ideig hasonló, kötött pályán mozogtunk volna. Nagyfaternak szobrászműhelye volt a Kazinczy utcában. Apám ott dolgozott az Iparrajz iskola elvégzése után. A háború után ez lett a Képző és Iparművészeti Gimnázium ahol én magam is a gipszszobrászatot tanultam. Eddig tartott a párhuzam. Apámat a fényes szelek a politika irányába fújták, míg engem az üvöltő szelek ép az ellenkező irányba sodortak. Talán mindkettőnknek jobb lett volna, ha a bőrenyvszagú kapnik világában maradunk.
2010. április 19., hétfő
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése