- Hiszem amit látok - mondja, aki már kinőtte a meséket, a mikulást, a jézuskát. Én is így gondoltam. A kilencvenes évek második felében egy csendes július végi estén az ardennekben hárman ülünk a tó partján jupilert kortyolgatva. Mint mindig, möszijő vitte a szót. Már sokszor hallottam a meséit ezért a csillagos eget bámultam. Először azt hittem a szemem tréfál meg, ezért jobban koncentráltam. A fejem felett egy igen fényes csillag haladt. Nem is haladt, szökdécselt. Néha megállt majd lassan mozgott tovább azután hirtelen egy nagyot ugrott oldal irányba. Nem tarthattam magamban az élményt.- Fiúk - mondtam - egy ufo lődörög felettünk. Először azt hitték szórakozom, de miután megmutattam az objektumot annak eltűnéséig, mintegy fél órán keresztül követtük most már hárman a szemünkkel. Mint mikor a gyermek egy tükörrel ugráltatja a fényt a falon. - Hogy zigzagol - állapította meg néha möszijő. Azóta az a mondás járja mifelénk, ha valaki nem jár egyenesen, hogy zigzagol mint az ardenni ufo. Láttam, tapasztaltam, mégsem hiszek benne. Akkor már inkább a mese.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése