Néhány éve történt. A forradalom emlékére kiállításokat készítettünk észak frankhonban. Az egyiket az akkori nagykövettel nyitottuk meg. Jópofa kívántam lenni és a konyha franciámmal valami szellemeset akartam mondani. Nem jutott semmi az eszembe ezért a hallgatás hosszúra sikeredett. Láttam, hogy nő a kényszeredett feszültség és akkor beugrott egy mondat, mely mindent megoldott. Így hangzott. "Nem beszélek túl gyorsan?" Nagy nevetés. Azt hitték szándékos volt. Innen a tolmácsra bíztam mindent. Utána a parkban gyűjtögettem az október végi napfényt. Mellettem egy fura nő kotorászott a szemetes kosárban. Nem bírtam megállni, gyorsan lefirkáltam. Mire végeztem ő is talált egy alig használt bagettet. Mindketten elégedettek voltunk.
Egy másik városban a helyi magyar kolónia emlékestjén végig hallgattuk, hogy a felszólalók egyenként miként páholták el az oroszokat. A kiállítást végig sem nézték csak ettek-ittak. Mindkét kezükben élelem és az arcukon ugyanaz az elégedett mosoly mint a parkbéli hölgynek.
Egy másik városban a helyi magyar kolónia emlékestjén végig hallgattuk, hogy a felszólalók egyenként miként páholták el az oroszokat. A kiállítást végig sem nézték csak ettek-ittak. Mindkét kezükben élelem és az arcukon ugyanaz az elégedett mosoly mint a parkbéli hölgynek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése