Csak reménykedni mertem, hogy a kilencvenes évek elején készült rajz már idejétmúlttá válik. Asszongyák a remény hal meg utoljára. Akkor ez már a vég???Kezdek mániákussá lenni. Kimentem a kertbe és észrevettem, hogy az egyik öreg tujafa figyel.


Leho sajnos korán eltávozott közűlünk. Halála után a kollégák a Hócipőben egy emlékoldallal tisztelegtek neki.
Mohamed al-Munadzsid muszlim vezető gyakran feltűnik a szaudi tévé képernyőjén, sőt korábban diplomataként az Egyesült Államokban is dolgozott. Múlt héten azt találta mondani, hogy az egerek - általában - a Sátán ügynökei, ezért meg kell halniuk. "Az iszlám törvények az egerek kiirtására szólítanak föl. Ez vonatkozik minden rágcsálóra, sőt, a híres rajzfilm-egérre is" - jelentette ki al-Munadzsid. Miki egeret hibáztatta azért, hogy az emberek szíve meglágyult az egerek iránt, és édes kis bundás jószágoknak látják őket. /index
Egy mezei karikaturista életében több ízben is előfordul, hogy mikor kellene, nincs kéznél a rajzoláshoz megfelelő eszköz. Ilyenkor rajzol amivel és amire tud. Szalvéta, söralátét vagy akár vonalas irkalap. A tanulság persze az, hogy soha ne tegye ki a lábát otthonról vázlatfüzet és rajzeszköz nélkül, de hát könnyű ezt mondani. Így aztán marad az improvizálás. Ennek is megvan a maga sármja.
A csoportkép közepén meggyérült hajjal, fehér szakállal áll Szederkényi Attila. Miért hívtuk Röcsöknek, már nem emlékszem. Szobrászként tengette életét. Annak idején egy brancsba tartoztunk. Hogy irigyeltem azért, mert a Harmincad utcában, az angol követséggel szemben lakott. Az már majdnem nyugat volt. Szacsival gyártották az ólomarmadát. Tipikus vagány volt. Volt, mert mint több helyről is értesűltem, ő is itthagyott minket.
Ilyenek voltunk, vadak és jók,
Bűnösök közt is ártatlanok.
Ilyenek voltunk, és marad egy jel,
Amit itt hagyunk, ha indulni kell.
Ha nagyobb méretben kívánod nézni a tablót kattints a képre!



Van egy tolóajtós tárolómatuzsálem az előszobában. Ritkán nyitom ki, mert rafináltan a menyezet alá helyezték, ezért csak létrával közelíthető meg. Régi rajzokat , kiállítási installációkat tárolok benne. Ma hoztam a létrát. Sok elfeledett dolgot találtam, köztük ezt a 70-es évek végén készült antireklámot.Lapozgatok a világhálón. Az egyik portálon ráleltem egy könyv hirdetésére. Annak idején a szerző megkért, rajzoljak címlapot. El is mesélte elképzelését. Elkészítettem a rajzot kívánság szerint. Később kiderült, a kiadónak más volt az elképzelése. Most szembesültem vele, mi volt az.