Láttam Gyulát. Ott kacsázott a Rákóczi úton apró, totyogó lépteivel. Pillanatok alatt eltűnt a szemeim elől. Már jóval nyolcvan felett járhat. Tőle tanultam a technikáját a "korhű" ikonok készítésének, mikor az Eklézsiának gyártottam néhányat. Úgy hívtak minket, kultúrkőművesek. Valójában semmi nem különböztetett meg minket a malteros legényektől, legfeljebb nagyobb volt a loboncunk, mívesebben fogalmaztunk és a sima falak helyett ornamentikákat és figurákat formáztunk, javítottunk. Gyula svejci sapkája és két számmal nagyobb pufajkája feltűnőbbé tette őt a többitől. Nemrégiben akadt a kezembe a skicc, amit a hatvanas évek második felében egy ebédszünetben firkáltam róla. Szélei már szétmállottak miként mi magunk is. Ecce homo, mondhatnám a képre és ugyanezt, mikor a tükörbe nézek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése