2011. november 18., péntek

sport


Ma hajnalban lehetne a közhelyeket zúdítani a "tévelygő rittereink" nyakába, de ehelyett egyszerűbb eszközhöz nyúlok. Két korábbi rajzom "mosom" egybe. Az egyiket szeptemberben posztoltam, a másikat egy hónappal később. Hiába! Összenő, ami összetartozik:)
Ide kívánkozik még kedvenc publicistám idevágó írásának utolsó bekezdése.
" Alkotott viszont maradandót a Fidesz. Ez pedig az elszámoltatás igényének felvetése. Igenis jogos, hogy ha egy miniszterelnök döntése nyomán valóban előnytelen telekcserét hajt végre az állam, akkor azt magyarázza meg büntetőjogi felelősség mellett. Az a kérdés, hogy a fent említett másfél éves hűtlen kezelés büntetési tételét hogyan számoljuk; a szokásos átváltással csak a nyugdíjkassza érne vagy kétmillió év elzárást. Felőlem úgy osztják szét egymás között, ahogy akarják. De aki nem kér belőle, annak lassan ideje megkeresni a mentőcsónakot, mert ez a naszád a pokolba megy."
Ha már a sportnál tartunk, mint tudjuk a sport élet, erő, egészség! Ha mindezt túl akarjuk élni, pattanjunk fel, öltsük magunkra a "suhogó dzsoggingot és a makkos cipőt" majd uccu ki a szabadba kacagni.

Nincsenek megjegyzések: