Még süt a nap, de a hajnali fagypont közeli hőmérsékletnek már érezhető a hatása a lakásban. Be kell melegítenem a rendszert, gondoltam és a gondolatot tett követte. Lementem a pincébe, hogy az összegyűlt dióhéjjal megkeringessem a vizet. Papírt keresve a begyújtáshoz, mint minden évben, most is kincsre leltem. Ezt a meseparódiát a kilencvenes évek legelején írhattam, mert kilencvenkettő tavaszának végén már kirúgtak a Ludastól.
Történt pedig egyszer, hogy az álomszép herceg, aki fehér mercivel jár a bosnyákra, világraszóló házibulit rendezett melyre meghívott mindenféle népeket, de főleg fehéret, mivel éhes szemei legelni vágytak. Jöttek is a szépreményű és szerfelett rossz hírű lányok és asszonyok talpig hálóban, hogy azt majd kivessék.
A mi kis Pumapipőkénket persze a rusnya, gonosz mostoha mint ilyenkor lenni szokott, nem engedte el a hetedhétországraszólóra, hanem ráparancsolt, hogy olvassa el az Antidüringet mégpedig visszafelé. Szegény, árva Pumapipőkén persze a jóságos tündér mint általában a mesében, most is segített és kopogtatócédulájával háromszor fejbe vágta mire a rongyos, szakadt overálja ripsz-ropsz tündöklő, neonszínű dzsoggingá változott és picicsoszi lábacskájának kandi tyúkszemétől hétnyelvenbeszélő pumacipő takarta el a holdvilágot. Nem is csoda, hogy a zöldségillatú herceg azon nyomban beleszeretett és tüstént felajánlotta fele standját és hitelkártyáját. Mikor már későre járt, pont úgy mint a mesében, a kis Pumapipőke hazairamodott, hogy szeretett gonosz mostohájának ne tűnjön fel a távolléte és az Antidüring vége, akarom mondani eleje is nagyon érdekelte. Siettében elvesztette félpár pumacipőcskéjét és ettől fenemód bánatos lett.
A mesével ellentétben a szép és derék kelkáposztaszívű herceg a pipőcskét nem találta meg, ezért elhatározta, vesz másikat hisz bőven futja rá. Beállt a cipőbolt előtt hosszan kígyózó sor végére és Pumapipőke azóta is csak várja, várja hacsak meg nem unta.
Pumapipőke
Történt pedig egyszer, hogy az álomszép herceg, aki fehér mercivel jár a bosnyákra, világraszóló házibulit rendezett melyre meghívott mindenféle népeket, de főleg fehéret, mivel éhes szemei legelni vágytak. Jöttek is a szépreményű és szerfelett rossz hírű lányok és asszonyok talpig hálóban, hogy azt majd kivessék.
A mi kis Pumapipőkénket persze a rusnya, gonosz mostoha mint ilyenkor lenni szokott, nem engedte el a hetedhétországraszólóra, hanem ráparancsolt, hogy olvassa el az Antidüringet mégpedig visszafelé. Szegény, árva Pumapipőkén persze a jóságos tündér mint általában a mesében, most is segített és kopogtatócédulájával háromszor fejbe vágta mire a rongyos, szakadt overálja ripsz-ropsz tündöklő, neonszínű dzsoggingá változott és picicsoszi lábacskájának kandi tyúkszemétől hétnyelvenbeszélő pumacipő takarta el a holdvilágot. Nem is csoda, hogy a zöldségillatú herceg azon nyomban beleszeretett és tüstént felajánlotta fele standját és hitelkártyáját. Mikor már későre járt, pont úgy mint a mesében, a kis Pumapipőke hazairamodott, hogy szeretett gonosz mostohájának ne tűnjön fel a távolléte és az Antidüring vége, akarom mondani eleje is nagyon érdekelte. Siettében elvesztette félpár pumacipőcskéjét és ettől fenemód bánatos lett.
A mesével ellentétben a szép és derék kelkáposztaszívű herceg a pipőcskét nem találta meg, ezért elhatározta, vesz másikat hisz bőven futja rá. Beállt a cipőbolt előtt hosszan kígyózó sor végére és Pumapipőke azóta is csak várja, várja hacsak meg nem unta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése