2009. február 22., vasárnap

szponzorálás

Hat éve írtam könyörgő soraimat, azóta sem változott semmi. Miket beszélek, változott. Rosszabb lett. És most tetejében itt a válság, tehát ami remény még maradt, annak most annyi.

Tisztelt leendő támogatónk!
Békési „Joe” József vagyok, karikaturista, a MÚOSz karikatúra szakosztályának elnöke és nem kevés sörkedvelő és fogyasztó. 2001 nyarán megkeresett egy Müncheni kolléga (az egyik legnevesebb német karikaturista), hogy néhány magyar karikaturistával vegyünk részt egy sörről szóló album elkészítésében. A könyv kitűnően sikerült. A karikatúrákon kívül a plakátokon át a karikatúrákat ábrázoló alátétekig, némi politikai pikantériát is érintve szinte minden megtalálható benne, ami a sörrel összefügg. Az elmúlt évben az angol és skót társszervezetek vendége voltam. Mintegy zarándoklatként körbevezettek a karikaturisták legkedveltebb szórakozóhelyein. Mindenhol karikatúrákkal voltak dekorálva a falak, nem is beszélve arról, hogy ennek a szakmának külön „pub"-ja van a Fleet Street mellett, melynek neve „The Cartoonist”. Megtapasztaltam, hogy az ilyen intézményekben, már csak a környezet miatt is jobb a hangulat.
A sör és a humor édestestvérek!

1 megjegyzés:

Luminata írta...

I like your blog. It's refreshing! :)

http://luminata55.blogspot.com